dangermusic17

Danger Music #17 is a Fluxus piece from Dick Higgins’ 1960s series of scores entitled Danger Music. The objective of this particular score is simple: scream until exhaustion. I have performed this piece in Budapest’s Freedom Square in 2014 within the framework of a social movement called Living Memorial.

The performance took place in the center of the fountain that is in front of the memorial called German Occupation of Hungary on 19 March 1944.

The following layers converge there: the fountain, continuously being blocked by the audience; the reflective surface that was erected by Krétakör, and which got damaged some days later; the personal objects which were placed in front of the memorial; the Memorial itself and the various public issues it signifies and which it intended to address; and finally, the act of documenting this performance by the police.

The performance was documented on video, which was made available on the Internet. The appearance begot other appearances; thus the view count (47,200) and the number of comments grew exponentially.

These effects on online media are similar to the uncertainty state experienced by the audience during the live performance. It seems to be showing diverse directions – pointing beyond facts on the current and potential future state of the culture of online commenting and the quality of online media articles. Much of the comments are representative of far right wing rhetoric and reflect states of mind incapable of thinking and discussion. The improvement of these states is the main objective of the Living Memorial.

Before and after the performance a conversation was held with professional moderator János Sugár and Balázs Horváth, and with guests Zsolt Sőrés, Endre Szkárosi, Annamária Szőke.

The location of the performance makes the interpretation somewhat obvious/simple, but the piece also articulates a more general meaning as well. The “function” of this performance is not please or entertain, but to represent a critical attitude. The upsetting effect of this performance brought the audience into an uncertain state, because it operated on an instinctive level. Let out with full force and presence, the 18-minute-long scream pervaded the entire body of the performer, and this effect also „infected” the audience: the sounds articulated something without the aid of language, which captivated the audience deeply, on a physical level.

Danger Music #17, 20'24", 2014
Living Memorial
score: Dick Higgins, 1962, photo: MOMA

video: Zoltán Balla
special thanks: István Hollós, Balázs Tóth

Scream! Scream! Scream!
Scream! Scream! Scream!

Dick Higgins, 1962

2023, Gondoljunk a szabadságra. Civil ellenállás 2010-2023, tranzit.hu Budapest (HU)

2015, Art Has No Alternative (An Archive of Artists in Action), by Hajnalka Somogyi, tranzit.sk, Bratislava (SK)

2015, TIMEBASE - Time-Based Media in Contemporary Art, curated by
Miklós Peternák, New Budapest Gallery, Budapest (HU)

Dick Higgins Danger Music sorozatából
az Eleven Emlékmű – az én történelmem keretében
performansz, 20p 24mp

Dick Higgins 1960-as években íródott Danger Music című partitúra-sorozatából a 17. számú kimerülésig való üvöltésre invitáló darab, melyet 2014. szeptember 19-én adtam elő az Eleven Emlékmű – Az én történelem nevű társadalmi mozgalom keretén belül, a Szabadság téren. Az előadás konkrét helyszíne a Magyarország német megszállása 1944. március 19. nevű emlékmű előtt található interaktív szökőkút közepe volt.

A performansz megvalósulásához a közönség aktív részvételére volt szükség, mivel az előadás az emlékmű előtti szökőkút közepén zajlott, így a vízsugarak blokkolásával a közönség a tisztán- látást és tisztán-hallást segítette elő.

A leírt akció egy nem hétköznapi cselekvésre szólít fel, ezt időben a végletekig elhúzva: az előadó fizikai és szellemi állapotának megváltozása kódolva van ebben, mely a közönség figyelmét és érzékeit radikálisan megragadva feszült, paradox helyzetet teremt. A partitúra látszólagos egyszerűsége komplex folyamatokat hordoz magában.

Az előadott mű egy olyan kritikai éllel bíró akció, melynek hatása elől a közönség nem tud kitérni, mivel zsigeri szinten bizonytalanít el.

A performansz dokumentáció formájában elérhetővé vált az Interneten; exponenciálisan növekvő nézettséget és kommentár- áradatot hozott.
A kommentárok többsége egy olyan szélsőjobb-közeli retorikába tartozott, olyan gondolkodás- és beszédképtelen állapotokat tükrözött, mely állapot javítása az Eleven Emlékmű fő célkitűzése.

exhibition
╰┈➤

ENG

2019, Emese Kürti: „The Finest Examples of Socialist Realism.” Post-Fluxus Phenomena in Hungary, in Tomáš Glanc, Zornitza Kazalarska, Alfrun Kliems (Eds.): Performance – Cinema – Sound. Perspectives and Retrospectives in Central and Eastern Europe. LIT Verlag, Wien

2019, Andrea Pető: Non-Remembering the Holocaust in Hungary and Poland, Polin: Studies in Polish Jewry Volume 31.

2016, Jan Herman: Books That Truly Were Something Else, artsjournal.com

2014, Andrea Pető: “Hungary 70”: Non-Remembering the Holocaust in Hungary, Culture &History Digital Journal 3 (2)

HUN

2023, Nagy Gergely: Harcos kritika vagy légies irónia? - létezik-e Magyarországon politizáló művészet? - qubit.hu

2018, Schuller Gabriella: Fejezetek a köztéri akciók és performanszok hazai történetéből, Színház Folyóirat, 2018/5.

2016, Muladi Brigitta: Helló, haver. Megosztom veled a tudatomat - Időalapú médiaművek a kortárs képzőművészetben, Új Művészet, 2016 / 2-3.

2016, Kürti Emese: “A szocialista realizmus gyöngyszemei” - Posztfluxus jelentések Magyarországon, exindex.

2015, Mélyi József: Felgyorsult események - Köztér és performativitás múló jelene, Színház Folyóirat, 2015/11.

2015, FORMER WEST catalog, tranzit.hu.

2014, Mucsi Emese - Nagy Gergely: 0m2 & Artmagazin Online: Scream! Scream! Scream! - Kortárs képzőművészeti produkciók sajtóvisszhangja a mainstream médiában: egy példa.